2005 óta törvény tiltja a gyermekbántalmazást. A nevelő célzatú, jobbító pofonokat is.
2020-ban mégis téma lehet egy országos rádió reggeli műsorában.
A műsorvezetők kapták és adják, de legalábbis helyeslik.
A gyermeknevelést máshogyan el se tudják képzelni, szerintük a fegyelmezésre nincs más mód.
Véleményüket osztják sokan, hiszen krízishelyzetekben, fáradtan, kimerülten általában ösztönösen cselekszünk, a gyermekkorunkban megtanult minták ilyenkor előtérbe kerülnek.
Később pedig a bántalmazva nevelő szülők felmentik magukat, ideologizálják, amit tesznek.
Gyermekeik pedig, akiket bár trauma ért, felmentik őket és évekkel később is igazat adnak nekik, hiszen ilyen a gyermeki lélek.
A szülő szent és sérthetetlen, hibás csakis ő lehet mindenért.
Mi más lenne kimerítőbb, intenzívebb és
leginkább határainkat feszegetőbb, mint a gyermeknevelés. Érthető, ha az embernél néha elszakad a cérna, de az nem helyes, hogy ezért megüssünk egy gyermeket!
Létezik egyáltalán olyan pofon, amitől bárki is jobb ember lesz?
Volt már olyan, hogy egy hisztis gyereknek lekevertek egyet, és ettől csöndben, mosolyogva játszott tovább?
Vagy a vitázó, verekedős testvérek leszoknak-e a verekedésről, ha megverik őket?
De akkor mégis hogyan fegyelmezzünk? Teszik fel sokan jogosan a kérdést.
Merthogy fegyelmezni kell.
Keretek, szabályok és következmények kellenek a gyerekeknek.
Nem mindegy azonban a módszer.
Ha azt szeretnénk, hogy hosszútávon boldog, megbízható, türelmes és becsületes ember legyen a gyerekünkből, aki nem félelemből, hanem őszinte meggyőződéssel éli életét, nem külső tényezők befolyásolják, hanem a belső motiváltság, akkor a gyermeknevelésünk nem egy rövid sprint, hanem egy maraton lesz.
Első az önnevelés kell, hogy legyen, hiszen az, ahogyan viselkedünk minta gyermekünknek.
Fontos, hogy hitelesek legyünk.
A legfontosabb pedig a jó kapcsolat kialakítása a gyermekükkel.
Olyan bizalmi kapcsolat, ami kitart kamaszkorig és azon is túl.
Először figyeljünk az ő igényeire, az első évben tegyünk félre mindent.
Aztán később, ahogy kinyílik számára a világ és fejlődik, fokozatosan emeljük a tétet.
Mondhatod, hogy ne, nem szabad, és azt is, hogy várj!
Tanítsuk türelemmel türelemre.
Neveljünk mesével, énekkel, bábokkal, sok-sok beszélgetéssel.
Tanítsuk meg kezelni a dühét.
Inkább azt emeljük ki, amit jól csinált, amiért büszkék vagyunk rá, mint azt az 1-2 dolgot, amit nem.
És ami még fontos, gondoljunk magunkra is. Lazítsunk, kapcsoljuk ki, legyen énidőnk, mert jó szülők hosszú távon csak akkor lehetünk, ha olykor feltöltjük az elemeinket.
