Halottak Napja kapcsán szülőként sokan elgondolkodunk, vajon való-e ez egy kisgyereknek? Vajon kivigyük a temetőbe, menjünk egyáltalán? Beszéljünk neki a halálról? Mit válaszoljunk a rázós, és gyakran szívünkbe markoló kérdéseikre?

Felnőttként a halál, az elmúlás lehet nagyon félelmetes és fájdalmas. Elveszteni egy közeli szerettünket, esetleg látni a hosszú betegségét, szenvedését, ahogyan egy számunkra kedves emberből elfogy az élet, belegondolni, hogy soha többé nem látjuk a mosolyát, nem foghatjuk a kezét, nem beszélgethetünk már az élet dolgairól egy tál sütemény felett szívbe markoló érzés. 

Megszoktuk, hogy az életünk legtöbb kérdésében mi döntünk, sok mindenre van ráhatásunk, de legyünk bármilyen tudatos, egészséges emberek, a halál fölött nem rendelkezhetünk. Szembesülünk saját múlandóságunkkal, félelmeinkkel, fájdalmainkkal is ilyenkor. Bár világnézeti kérdésekben különbözően gondolkodunk, sokan hisszük, hogy elveszített szerettünk csak testben múlt el, és bár bízunk abban, hogy nem múlt el teljesen, sőt, már egy sokkal jobb helyen van, nincs olyan ember, aki ne érezne gyászt elhunyt szerette iránt. 

Jogos a kérdés, hogy kell-e ez egy kisgyereknek? Szabad-e terhelni őket ezzel? Nem túl kicsik-e ahhoz, hogy ilyen súlyos kérdésekkel szembesüljenek?

Én azt gondolom, hogy jól tesszük, ha bevonjuk őket saját szintjükön a családi eseményekbe, így bárhogyan is emlékezik a család Halottak Napján, ott helye van a kisgyereknek is. 

Miért gondolom így? 

A kisgyerekek működése nagyon más, mint a miénk. Nem csak kisebbek és tapasztalatlanabbak nálunk, de teljesen máshogyan működnek, mint mi. Kíváncsiak mindenre, szeretnék megérteni a világot a maguk sajátos módján,és ha megfelelő válaszokat kapnak, nem ijednek meg, sőt inkább megnyugszanak.

Nagyon érzékenyek a mi lelki történéseinkre. Folyamatosan, zárt ajtók mögött is fülelnek, és próbálnak értelmet találni mindennek, amit látnak vagy hallanak. Egocentrikus világképük miatt mindent önmagukra vonatkoztatnak. Így lehet az, hogy egy veszekedés, válás során gyakran önmagukat hibáztatják, és ugyan így lehet az is, hogy tudják, a napocska az ő énekük miatt sütött ki. Mindenben az értelmet és a kapcsolódást keresik, és ha mi nem vonjuk be őket, nem adunk válaszokat, akkor ők fognak kitalálni valamit. Esetleg azt, hogy Anya miattuk szomorú, és mivel a nagyi egyszer csak váratlanul eltűnt, és erről nem beszél senki, lehet, hogy egy gonosz mesebeli lény vitte el, aki elviheti őt is, vagy az anyukáját is bármikor. Vagy ha azt látta, hogy a nagyit elvitte a mentőautó, utána pedig nem tért vissza, egy világ dőlhet össze benne, hiszen eddig úgy tudta, hogy a mentőautó segíteni jön, és meggyógyítja az embereket, most pedig elrabolt valakit, akit szeretett... 

A kisgyerekek életében elengedhetetlenül fontos a mese és a játék. Egyszerre fejlődnek vele, és dolgozzák fel a feszültségeiket, félelmeiket. Naponta találkoznak a halállal, csak mi esetleg nem vesszük észre. A mesében, ahol a jó legyőzi a rosszat tulajdonképpen megöli őt. Amikor lecsapunk egy szúnyogot, eltaposunk egy csigát, lát egy elütött macskát, kutyát az úton szembesül a halállal. De akkor is, amikor féltjük őt az úton átkeléstől, és emlékeztetjük, hogy elütheti az autó. 

Nem tudják pontosan, hogy mi is az, hogy nincs többé, de azt igen, hogy olykor az állatok is, emberek is meghalnak. Ha megfigyeljük a játékukat, gyakran ki is játsszák ezt a jelenséget magukból. Kardoznak, lövöldöznek, legyőzik egymást azt kiabálva, hogy meghaltál! Az autókkal összeütköznek, elütik a járókelőket, akik meghalnak. Előfordul, hogy jön a mentő, és halottakat kelt életre, hiszen a játékban minden előfordulhat, de mégiscsak eljátsszák, foglalkoznak vele, és ez nem is baj. 

A gyermekeket nagyon jól védi a saját képzelőerejük. Bármi, amiről beszélgetünk, amit hallanak átmegy egy szűrőn, és kizárólag az jut el hozzájuk, ami nem árt nekik, amire elég érettek már. Így ha kérdeznek, ne féljünk válaszolni, de arra figyeljünk, hogy csak a kérdésükre válaszoljunk, hiszen ő azt tudja befogadni, azzal szeretne tovább dolgozni, nem egyéb extra információval, amire nem volt kíváncsi.

A Halottak Napja lehet egy szép családi ünnep is. Bár fáj elveszteni azokat, akiket szerettünk, viszont jó érzés emlékezni rájuk. Meséljünk a gyerekeknek elhunyt családtagjainkról! Nézegethetünk régi képeket, videókat, ha van, megmutathatjuk, milyen tárgyaink vannak, amiket tőlük kaptunk, és miért kedvesek számunkra. Elmesélhetjük, mit tanultunk tőlük, miért szerettük őket. A gyerekek szívesen hallgatják a családi történeteket, nem mellesleg a személyiségfejlődésük szempontjából is fontosak ezek a mesék. 

Ha kimegyünk a temetőbe, a kisgyermek nem halottakat, csontokat és hamvakat lát, hanem egy különleges csodavilágot. A temetőbe lépve ezernyi gyertya pislákol, koszorúval, virágokkal feldíszített sírokat, érdekes motívumokat, hatalmas fákat vesz észre. Ne féljünk hát bevonni, magunkkal vinni őket! Gondoljunk erre a napra is úgy, mint egy szép családi eseményre, amitől mindannyian többek leszünk. 

Hasonló tartalmakért csatlakozz facebook közösségünkhöz, keress instán, szeretettel várunk!