Az ősz beköszöntével sok pici gyermek engedi el édesanyja kezét, és lépi át az óvoda küszöbét. Nem kisbabák többé, hanem nagy óvodások. Az óvodakezdést, az elválást anyaként gyakran nehezebben éljük meg, mint a gyermekünk. 

Nem véletlen, hiszen míg gyermekünket magával ragadják az események, egyik percben sír, mert nem szeretné elengedni anyát, a következőben már egy érdekes játékkal játszik, majd boldogan szalad az udvaron és viszik magával az események, addig mi pontosan tudjuk, hogy ez egy korszak vége, kisbabákból nagy ovis lett, egyedül kell helytállnia, nélkülünk. 

Érdekes időszak ez anyaként, főleg, amikor első, vagy egyetlen gyermekünkkel éljük át. Annyira intenzív időszak az első néhány év. Amint megtudjuk, hogy kisbabánk lesz, nincs megállás. Átérezzük a határtalan szeretet és felelősség súlyát. Kezdetben csak mi érezzük a jelenlétét, mozgását, bennünk növekszik, majd megszületik az a törékeny, csöpp kis ember, mi pedig anyatigrissé változunk. Minden áron segíteni, óvni, védeni szeretnénk, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ő boldog legyen.

Egyik percben még aggódva figyeljük, mikor fog átfordulni, felülni, elindulni, a következőben meg már szalad, mindent egyedül szeretne csinálni, önálló akarata, véleménye van mindenről, és állandó harcokat vívtok egymással. 

Ez pedig így van rendjén. Nagyon nehéz átadni gyermekünket egy óvónéninek. Aggódunk, hogy fog helyt állni. Mi lesz, ha bántani fogják a többiek? Mi lesz, ha nem értik meg, mit szeretne mondani? Vajon kap-e segítséget, ha szüksége van rá? Eszik-e majd eleget, hogy fog elaludni nélkülünk? Mi lesz, ha hiányzunk neki? Nem lesz törés ez a kapcsolatunkban? Annyi kérdés kavarog bennünk ilyenkor. . 

Lehetséges, hogy otthon több játéka van, mint az óvodai csoportban. Lehetséges, hogy változatos programokkal, foglalkozásokkal nagyon jól fejleszted gyermeked otthon. Lehet, hogy sok kis baráttal jártok össze, így azt gondolod, hogy szociálisan is fejlődhet otthon elég jól. Viszont amíg ott vagy mellette, nem sajátít el olyan készségeket, amit egy óvodai környezetben, ahol nem áll anya a háta mögött igen.

Nem szeretjük ezt hallani, de egy egészséges személyiségfejlődéshez szükség van konfliktusokra is, amik előrébb visznek a fejlődésben. Tapasztalati tanulás alapján sajátítjuk el, hogyan viselkedjünk társaságban, hogyan alkalmazkodjunk, hogyan védjük meg a határainkat. Hogyan viselkedjünk úgy, hogy szeressenek, elfogadjanak, akarjanak játszani velünk? Kivel érdemes barátkoznunk, és kivel nem? Tudnunk kell, hogy vannak olyan emberek is, akik nem szimpatikusak, nem jó fejek, és mit tegyünk velük? Jó, ha megtapasztaljuk, milyen egy közösség részévé válni.

A közösségnek van húzó ereje is. Ha nem értik meg minden szavam, hát majd szebben beszélek, hogy megértessem magam. Ha már mindenki tud szépen öltözni, enni, én is megpróbálom. Ha együtt játszunk, a többiektől sok új dolgot is tanulhatok és megtapasztalhatom, mennyire jó együtt lenni. Ha valaki nagyobb, azt figyelem, ha kisebb, vagy még nem olyan ügyes, mint én, annak segíthetek és átélhetem, hogy valamit én már tudok, valamikor én vagyok a nagy. 

Biztosak lehetünk benne, hogy az óvodában lesz, amikor elesik, lesz, amikor csúfolják, amikor kivesznek egy játékot a kezéből. Olyan is lesz, amikor ő bánt másokat. Viszont abban is biztosak lehetünk, hogy jól fogja érezni magát. Lesznek barátai, kedvenc játékai, kedvenc óvónénijei. Boldogan és önfeledten fog szaladni, játszani, sikítozni az udvaron, idővel ügyesen részt vesz majd a foglalkozásokon. Egyre jobban kinyílik számára a világ, egyre többet tanul, fejlődik majd.Ha mi magunk elhisszük, hogy gyermekünknek jót fog tenni az óvoda, nyugodtabban készíthetjük fel rá.

Hogyan segíthetek gyermekemnek?

• Sok-sok mesével ismerőssé tehetjük számára az ismeretlent. Könnyebb úgy oviba menni, ha tudom, mire számíthatok.
• Mivel a gyerekeknek nem olyan az időfogalmuk, mint nekünk, az órát sem ismerik még, így napi tevékenységekhez kössük, mikor érkezünk értük. Jó, ha ismerjük a csoport napirendjét, így elmondhatjuk nekik, hogy először reggelizni fognak, azután játszanak picit a csoportban, majd az udvaron, aztán ebédelnek, és amint befejezte, már ott várod az ajtóban és újra látjátok egymást, vagy ha az oviban alszik, akkor alvás után, vagy udvari időben jössz érte. Te is mesélj neki arról, hogy te mit csinálsz, amíg ő oviban van.
• Ha reggel nem szívesen megy oviba, ahelyett, hogy próbálnád meggyőzni, kérdezd meg, hogy aznap mivel szeretne játszani? Melyik a kedvenc játéka? Válassza ki, hogy melyik pólóban menne szívesen? Motiválhatod azzal, hogy ezen a pólón biztosan nagyon fog tetszeni a gyerekeknek és az óvónéninek is
• Vigyen valami személyes tárgyat otthonról. 1 alvókát, vagy egy pici játékot, anya sálját, bármit, amit átmenetet biztosít számára az otthon és óvoda között. 
• Egyre népszerűbb szokás, hogy reggel az anyukák kis szívecskét rajzolnak gyermekük és saját kezükre. Ez egy olyan gomb, amivel ölelést, vagy puszit küldhettek egymásnak. Nagyon aranyos szokás, mi is próbáltuk, és bevált!
• Az elválás gyakran nehéz. Van, aki boldogan szalad be a csoportba, de van, aki még hezitál, esetleg sír, csimpaszkodik. Ilyenkor minél tovább tartjuk ebben a helyzetben, annál nehezebb lesz neki. Ahogy elválunk, perceken belül megnyugszik és mosolyogva játszani fog. Gyermekünknek teszünk jót, ha könnyen, gyorsan válunk el tőle, és nem búcsúzkodunk hosszasan.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, szeretettel várunk!