Mariannával az egyik cikkem kapcsán kezdünk el beszélgetni. Nagyon kíváncsivá tett, amikor elmesélte, hogy ő x-generációsként felnevelt már két gyermeket, azonban jelenleg is két kisgyermeket nevel, akiket vérbeli alfa-generációsként jellemez. Többek között arról beszélgettünk, vajon tényleg mások-e a mai gyermeket, másképp kell-e hozzáállnunk a gyerekneveléshez, mint régebben?

Mikor születtek a gyermekeid és mennyi idősek most?

A legnagyobb 1993-ban, most márciusban lesz 26 éves, a második 2002-ben, májusban lesz 17,a harmadik 2011-ben, ő augusztusban lesz 8. Ők mind a hárman fiúk, és a legkisebb 2016-ban, ő kislány és idén novemberben lesz három éves.

Mesélnél arról, milyen volt az első várandósságod? Mi volt akkoriban a szokás? Honnan tájékozódtál a várandósságról, szülésről, babagondozásról?

Az első várandósságom szuper volt, már a koromnál fogva is, mert 19 éves voltam . Pont abban az időszakban szerintem támadt egy rés az előző várandóssági, szülési és babagondozási szokásokon, így nagy különbségek nem voltak a mostani ajánlásokhoz képest. Védőnő is rendszeresen látogatott otthon, és ellátott jó tanácsokkal.

Az első bababarát kórházban szültem Bencét, Csepelen. 5 napig kellett bent lenni ,ami akkor biztonságot adott nekem, tehát egyáltalán nem bántam. Sokkal jobb volt, mint most a negyedik gyermekemnél, amikor első császárosként 2,5 nap után haza jöttem, azzal a címszóval, hogy jól szopik és amúgy is negyedik gyerek. 

Már a kiírt időpont napján befektettek a kórházba (engem nem , mert egy pár napot kinyávogtam, de 6 nappal később szültem a kiírt időpontnál), a szülés nem volt alternatív, hanyatt fekve kellett vajúdni órákon át, hasamon a magzati szívhangot figyelő hevederrel, inni nem lehetett egy kortyot sem. Nem volt apás szülés, mert akkor az tanfolyamhoz volt kötve, és úgy éreztük akkori párommal, hogy nem szeretnénk, hogy ott legyen a szülőszobán (később ezt persze megbántam).

Utólag ezekből a negatív dolgokból is tanultam és tudtam, hogy ha lesz még gyerekem mi az, amit biztosan másképp szeretnék majd. Szülés után azonnal mellre tették Bencét, 2 óra pihenő időben végig velem volt, mint ahogy most is. A kórteremben velem volt, csak éjszakára vitték el. Segítettek a fejésben a csecsemős nővérek, bíztattak, hogy mindkét mellből szoptassak.

Én már akkor valahogy belebotlottam a La Leche Liga színes kis tájékoztató füzetecskéibe, amiben minden kérdésemre választ kaptam, ezekből már előre készültem a várandósságom alatt is, úgyhogy igény szerint szoptattam Bencét. Ennek köszönhetően a kórházban töltött 5 nap alatt 20 dkg-ot hízott.

Ellenben a második gyerekem születésénél (2002 Boti) már ugyanezekkel a szoptatási szokásokkal csodabogárnak számítottam, ott a szülésélmény jobb volt, vajúdás szabadabb, apás , de nem tették mellre Botit, hanem inkubátorba vitték, mert abban a kórházban az volt a szokás, és a 2 órás aranyórát nélküle töltöttem. Úgyhogy inkább ebben az időszakban éltem át teljesen más típusú csecsemőgondozást, amit természetesen nem követtem. Már a kórházban kezdődött azzal, hogy azt mondták, ne szoptassak két mellből, mert olyan, mintha a gyümölcslevest adnék neki káposztával. Bíztattak a 3 óránkénti szoptatásra, annál is inkább, mert Boti 4650g-mal született , így neki szerintük, bőven elég lenne így. Vele már csak 3 napig voltam a kórházban, a gyerekorvosunk azt mondta mikor vittem hozzá Botit, hogy én vagyok az az az anyuka , aki amerikai módszerrel szoptatok. Szerencsés voltam, hogy nem az első gyerekemet szültem ebben az időszakban.

Amikor a kisebbeket vártad, milyen változásokkal szembesültél a terhes gondozás és szülés, gyermekágy terén?

A terhes gondozás terén szerintem nem sok változás történt, a szülés egyre természetesebb, és egyre jobban anya és újszülött központú lett, a legapróbb részletekig.  Bencét és Botit úgy megsikálták miután megszületettek, mintha nem is tudom honnan jöttek volna ki, míg a két kicsit csak áttörölgették. Sajnos  Bogi császárral született , és apukának kellett levetkőzni félmeztelenre , és az ő testére tették rá, amíg nem kelhettem fel. Mindkét kicsit mellre tették azonnal és 2 órát együtt töltöttünk. 3 napot töltöttem kórházban velük, sőt Bogival még annyit sem, ahogy már említettem, mert akkora helyhiány volt , hogy szükség volt az ágyamra.

Miből vetted észre, hogy alfa babád született?  Mit csinált másképp, mint a testvérei, illetve neked miben kellett változtatnod?

Bennem nem fogalmazódott ez így meg, hogy alfababáim születtek, vagyis úgy mondanám, hogy tudtam, hogy mások, mint a két nagy,tudtam, hogy nehezebb velük, de valahogy én ezt természetesnek vettem, teljesen más a világ, mint a nagyok idejében volt, ezért nem “vártam el”, hogy a kicsik ugyanolyan habitusúak legyenek. Akkor vált talán számomra ez világossá, mikor találkoztam a facebookon a többemberes gyerekes csoporttal, és ott olvastam történeteket anyukáktól, amik olyanok voltak, mintha az én gyerekeimről írták volna. Akkor jöttem rá, hogy az én gyerekeim többemberesnek nevezhetőek, addig ez természetes volt. Ilyenek, meg kell oldani. Amikor megszületett a negyedik, nem is lepődtem meg, hogy a harmadik után vele sem egyszerű. Az, hogy ez a korosztály mind alfakent viselkedik, azért túlzásnak tartom, mert én sokszor egyedül éreztem magam a környezetemben a problémáimmal, mert másoknak nagyrészt nyugodt, türelmes, ”tökéletes” gyerekük van alfa nemzedék ide vagy oda.

Mit csináltak másképp? Picinek rengeteget üvöltöttek, és szinte nonstop kézben voltak, később egyedül nem voltak el egy percet sem, valakinek foglalkozni kell velük, hál’istennek vagyunk rájuk elegen. Főként a 7 évesről tudok többet mondani, mert a kisebbik még csak most bontogatja szárnyait, de azért ő is három hetes korától rám volt kötve, szinte folyamatosan, és még mind a mai napig sokat hordozom. Ő szerintem már magzati korban annyi ingert kapott a nagyobbiktól, hogy tudta, neki muszáj nagyon ragaszkodni, matrica lenni, mert különben labdába sem rúghat mellette.

Mi a legnagyobb kihívás számodra a legkisebbek nevelésében, és ezt hogyan oldod meg?

Először is beszéljünk a 7 évesről: ő Barni. Nála a dackorszak 4 éves korig tartott. Akaratos és öntörvényű volt, nem hallgatott rám. Vele extra következetesnek kellett lenni. Tudom, hogy egyébként is fontos minden időben és mindig a következetesség, de van olyan gyerek, akinél ezt nem kell non stop gyakorolni, Barninál muszáj volt, és mivel ez nálam nem működött tökéletesen, ezért sajna bele is tört a bicskám. Barni egy folyton pörgő, sosem elfáradó gyerek, aki mindig a középpontban és mindenben az első, a legjobb szeretne lenni, . Verekedős mind a mai napig, sokszor így intézi el a problémás ügyeit és nem szép szóval, holott itthon nincs konfliktus és nem bántjuk őt.

Bogi születése teljesen megviselte, ami a nagyokra nem volt jellemző, nála semmit nem ért, hogy már a várandósságom alatt rengeteget beszéltünk Bogi születéséről és próbáltuk őt felkészíteni erre a helyzetre. Miután megszületett a húga, elkezdett dadogni, minden elképzelhető módon próbálta magára felhívni a figyelmet, legyen az rosszalkodás, verekedés, üvöltözés, nem válogatott az eszközökben a lényeg, hogy csak rá figyeljen mindenki. Hiába volt minden igyekeztünk, ez nem változott, Főként én kaptam tőle ezt a viselkedést, mert mint mondtam, Bogi anyamatrica volt. Abban az időben tényleg azt éreztem, hogy megbolondulok. Pszichiáterhez is hordtuk egy évet, ahol szintén azt kaptam házi feladatul, hogy egy héten legalább egyszer menjek el csak Barnival kettesben, ahol csak rá figyelek és nem oszlik meg többfelé a figyelmem. Oldjam meg ezt úgy hogy Bogi nem maradt el senkivel, még az apukájával sem. Mára már sokat javult a helyzet, de nagyon hosszú és nehéz volt az út idáig. Barni úgy viselkedett  mintha nem is harmadikként született volna ebbe a családba, hanem egyke lenne.

A legnagyobb kihívás, hogy néha azt érzem, hogy mellette egy percig sem lehet megpihenni, mert azonnal megtalálja a rést a pajzson és kihasználja. Ne felejtsük el, hogy közben én is öregszem, és fáradok, bár azt is érzem, hogy tapasztaltabb is vagyok.

Bogi talán nem is lenne annyira tipikus alfa, csak Barni  miatt ilyen. Ő nonstop csak velem hajlandó bármit csinálni, második szülinapja óta minimálisan elfogad másokat is rajtam kívül, de addig csak velem akart lenni.

Így együtt a két gyerek nagy kihívás számomra.

Friss anyukák gyakran tapasztaljuk azt, amit te is tapasztalsz, hogy a csecsemőink nagyon sokat szeretnek kézben lenni, igazi matrica babák, míg a szüleinktől gyakran hallgatjuk a tanácsot, hogy tegyük le őket a kiságyba, járókába, mi is sok időt töltöttünk ott. Neked erről mik a tapasztalataid?

Én ebben is kakukktojás vagyok, mert mind a négy gyerekem sokat volt/van kézben. Ebben ösztönös voltam 1993-ban és most is. Nekem csak olyan gyerekeim születtek, akiknek igényük volt/van a testközelségre, legyen ez napközben, vagy este. Nekem sosem ment az altatás úgy, h lefektettem a kiságyba, majd elnézelődtek és álomba merültek. Már Bencét is hordoztam, csak őt fémvázas háti hordozóban, amikor már tudott ülni, volt, hogy úgy főztem. Bogit mai napig hordozom, 3 hetes korától rám van kötve.

Friss anyukák gyakran tapasztaljuk, hogy a gyermekünknek nem elég azt mondani, h nem szabad. Kevésbé tartanak tőlünk, nagyon nyílt a kommunikációjuk és elvárják tőlünk, hogy megmagyarázzuk a miérteket. Mit gondolsz erről?

Igen, ez a kicsiknél sokkal másabb, mint a nagyoknál volt. A nagyok elfogadták, ha rájuk szóltam, ha nem engedtem valamit, a kicsikkel nincs ilyen könnyű dolgom. Folyamatosan az ellenkezés van, később, mikor Barni már beszélni tudott, ellenkezett és mindent megmagyarázott, hogy mit miért nem akar megcsinálni, úgyhogy igen, ezt én abszolút tapasztalom.

Valahol olvastam, hogy az alfa gyerekek "inkább törnek, mint hajlanak”, ez azóta sem megy ki a fejemből, szerintem nagyon jellemző. Nem tudnak várni, mindig valamivel le kell kötni őket, mert egy perc türelmük sincs, ha valamit szeretnének, akkor annak azonnal meg kell történnie. Ez sem volt a nagyoknál. Sokkal türelmesebbek voltak. Egy banki ügyintézésre , vagy bármi egyébre ami várakozással jár, szinte gyomorideggel készülünk, felszerelkezve mindennel, ami eltereli a figyelmüket…szerintem ezért is jöttek be a kütyük, mert ez volt a legegyszerűbb figyelemelterelő.

Mennyire jellemző nálatok a kütyühasználat?

A kütyük  az elsőnél nem voltak jelen, a másodiknál sajnos igen, főként számítógépes játékok formájában, amit azóta is nagyon bánok.  Megfogadtam, hogy többször nem járhatok így, ebben hellyel közzel sikerült következetesnek lennem. Barni rosszevő volt, és ha mesét nézett, akkor úgy meg tudtam etetni, hogy észre sem vette. Aztán rájöttünk, hogy ez így nem mehet, mert az amúgy is pörgős gyerekünket még jobban felpörgették ezek a dolgok, így beszabályoztuk. Mára már hétköznap nincs TV , X-boksz, csak hétvégén, maximum 2 órában. Boginál nem estem ebbe az evéses-mesézős hibába, nincs telefonozás sem.  Úgy gondolom, értem, hogy miért is alakult talán ki ez a kütyüzés, de ma már tudom kívülállóként nézni ezeket a dolgokat. Láttam olyat, hogy egy étteremben végig telefonon mesét nézett egy kislány és úgy zajlott le az étkezés, hogy szinte nem is volt képben az egészről, mert anyukája megetette , a végén visszaültette a babakocsiba, mellé a plüssmaciját, és mindebből semmit nem érzékelt szinte. Tény , hogy nyugi volt és csend, míg a mi asztalunknál , folyamatosan elrohangálás, nehéz volt lefoglalni őket, amíg kihozták az ételt, baromi fárasztó, sokkal több energia kell hozzá, de remélem hosszú távon ez jobb lesz majd.

 Mire tanítottak az alfa-gyerekeid?

Az első kettő után, azt hittem, hogy minden fekete fehér, mindenre van azonnali megoldás, és minden gyerek „kezelhető”, ha elég következetesek vagyunk a megfelelő időben, aztán a kicsik után rájöttem, hogy semmi sem működik így, náluk nem igaz, hogy a gyereknek elég csak az otthoni minta, példa, hogy a gyermekek a mi tükörképünk. Ezt a gondolatot teljes mértékben elutasítom. Mi a férjemmel halál nyugodt , „negyvenes pulzusú” emberek vagyunk, a gyerekeink pedig az ellentéteink, mindig úgy éreztük, mintha más bolygóról jöttek volna.

Mit üzennél azoknak, akik bírálják a „mai szülőket”?

Azt üzenném, nekik, hogy a mai gyerekek tényleg mások, már csak a rohanó világ, a pörgés, vibrálás miatt is. Ők ebbe születnek bele, sokkal több impulzus éri őket, ezáltal máshogy reagálnak a dolgokra. Nagyanyáink, anyáink lehet, hogy nem is tudnának mit kezdeni velük. Viszont ezzel „takarózva” ne rázzuk le magunkról azokat a fontos dolgokat, amik az alfa gyerekeknél talán még fontosabbak lettek. Szerintem ez a következetesség és szabályok felállítása. Nem kell animátorként sem viselkednünk otthon, hagyjuk, hadd unatkozzanak, mert így esetleg elkezdenek játszani, színezni, és olyan dolgokat is csinálnak, amit a gyerekeknek csinálni kell.

Tény, hogy sokkal fárasztóbb, hisz mi is ebben a felpörgött világban élünk. Tessék utánunk csinálni!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, szeretettel várunk!