A játék a gyerekek elsődleges örömforrási lehetősége, és ezzel együtt a legjobb tanulási módszer az életkori sajátosságaikból adódóan. Játék közben felfedez, utánoz, másol, gyakorol, logikai folyamatokat épít, társas kapcsolatai élénkülnek, együttműködő és szociális kompetenciái, társas együttműködése fejlődik. Ezzel egyidejűleg a mozgás, mint alaptevékenység foglal helyet életükben.

És most még általánosságban beszéltem a játékról, mint közösségi élményről. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, mit is rejtenek a részletek…

Mondhatjuk, hogy szerencsém van, hiszen táncos szülők gyermekeként egy olyan kulturálisan gazdag kisfaluba születtem, ahol a helyi hagyományok még ma is élnek, virágoznak és generációról, generációra tovább öröklődnek. De nem mindenkinek van ennyire központi helyen az életében a kultúra.

A kérdésem az, hogy MIÉRT IS NEM?

• Miért van az, hogy megválasztjuk kérünk e ebből?
• Miért van az, hogy az óvodai nevelés során választható, hogy a néphagyomány, a kultúra és identitás egy-egy szelete bekerül e a gyerekek mindennapi életébe?
• És a legfontosabb! Miért kell erős marketing, hogy magunkénak és alapvetőnek érezzük azt, ami valóban a miénk?

Félreértés ne essék, NEM a néptáncoktatásról beszélek! �

A kultúránk szerteágazó, és ezek alkotóelemeit egy laikus is azonnal fel tudná sorolni. Hisz volt már kézműves vásáron, népi játszóházban, népmese előadáson, táncházban… Vagyis találkozott a marketinggel! Ezek mind egy tőről fakadnak, és ezek adják a kultúránk és identitásunk alapját. EBBŐL ÉPÜLÜNK FEL! Éppen ezért nagyon fontos szerepet kap már kisgyermek korban a népijáték. A népijáték alapvető funkcióját tekintve nem pont azt a cél szolgálta, mint ahogy ma ismerjük és ahogy a gyerekek találkoznak vele. A népijátékoknak nagyon fontos szocializációs szerepük volt, hiszen már a születéstől kezdve végig kísérték a gyerekek életét. Gondoljunk azokra az ölbélijátékokra, amiket újszülött, csecsemő, majd kisgyermek korban is játsz(hat)unk a gyerekekkel. Szerintem minden édesanya ismer legalább 3 altatót, höcögtetőt, arcsimogatót, ringatót, dúdolót…Ezeket elsősorban akkor alkalmazzuk, amikor nyugodt körülményt szeretnénk a babának, altatjuk őket. Újabb visszacsatolás, az éneklést hívjuk segítségül! �

Az anya és gyermeke között lévő kapocs vitathatatlanul a legerősebb dolog, ami létezhet. Ezt a kapcsolatot minden közös éneklés – az is közös, ha énekelsz a babádnak, hisz hallgatja és tárolja a memóriája és a nyugalom érzetéhez társítja -, játék, mondókázás és aztán persze majd a mozgásos – táncos élmények még inkább felerősítik.

A közös mondókázás élménye egy örök emlék marad. Bennem a mai napig élnek olyan mondókák, sőt dalok is, amikre nem emlékszem, hogy hol tanultam. Még szerencse, hogy anyukám viszont igen! �

Aztán eljutunk oda, hogy mozgás is társul a dalokhoz, mondókákhoz és a gyermek számára, ez már táncélmény. Miért is? Mert zenére ugrálunk, szaladunk, lépünk, vagy csinálunk bári olyan mozgásformát, ami az életkorának és igényeinek megfelelő.

Bátran mondhatom, hogy a népi játékok, népzene, néptánc segítségével a gyerekek megismerik kultúránkat, hiszen ezek mind identitásunk részeit képezik.

Hiszem, hogy a játék minden alapja, hogy mindenkinek szüksége van rá, minden életkorban!

Besenyei Andi

www.toppanto.hu

https://www.facebook.com/toppanto/

Hasonló tartalmakért csatlakozz facebook közösségünkhöz, vagy keress instán,  szeretettel várunk!

 Ha meghívnál egy virtuális kávéra, kattints a Donate gombra!