Csercsa-Kincses Anita blogja az anyaságról

nem csak anyukáknak

Nálunk szabad firkálni a falra

2019. január 10. 08:00 - Ypszilonanyu

...sőt, még el is várom!

Mindig is tetszettek az érdekes falfelületek, amikor pedig Manócska totyogós lett, és firkálni kezdett, megszületett a firka fal ötlete. Egyrészt szerettem volna megelőzni, hogy a szinte friss falunkat mindenhol babafirkák borítsák, másrészt látványra is nagyon tetszett. Úgyhogy elhatároztam, hogy megcsinálom. Előszőr a nappaliba készítettem egy egyszerűbb verizót, majd költözés után a gyerekszobába valósítottam meg őrült ötleteimet.

img_20181101_075810.jpg

Amire szükségem volt:

  • Táblafesték
  • Vékony ecset
  • Festőhenger
  • Ragasztószalag
  • Papír

img_20181024_094917.jpg

Első lépésként lefestem a padlót és a ragasztószalaggal védtem az éleket, majd "megrajzoltam" a várost.

Ezután jött a festés.

img_20181024_111533.jpg

Nagyon büszke vagyok rá, azóta pedig már telis-tele firkáltuk színes krétákkal.

Azért szeretem, mert egyrészt fejleszti a gyereket és lefoglalja, másrészt védi a falakat a szennyeződésektől,

letörölhető, tisztítható felület.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, szeretettel várunk!

Ha szívesen támogatnád a hasonló cikkek megjelenését, kattints a Donate gombra, és nézd meg a lehetőségeket!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilonanyu.blog.hu/api/trackback/id/tr3414555178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása