Amikor állsz a szupermarket közepén egy hangosan visító, toporzékoló, földön fetrengő kisgyerekkel, egyre jobban érzed, hogy megsemmisülsz, föld mélyére süllyedsz a szégyentől és a tehetetlenségtől, és azon gondolkodsz, hogy ez mégis hogyan történhetett, mit rontottál el, miközben próbálod nem észrevenni a rosszalló pillantásokat, na az az a helyzet, amikor nincs win-win. Választhatsz, hogy mindent hátrahagyva kiszaladtok az üzletből és aznapra pizzát rendelsz, vagy lelki füldugót húzol, megacélozod az idegeidet és csakazértis bevásároltok. A szép szó és vesztegetés ilyenkor már mit sem ér.

Ha a fenti jelenetet várandósként, vagy újszülött baba anyukájaként nézed végig, úgy biztos vagy benne, hogy te máshogy fogod csinálni, a te gyermeked ilyet soha sem fog tenni. Elárulok egy nagy titkot, ha a gyermeked jól fejlődik és biztonságban érzi magát veled, úgy lesz olyan, amikor hasonló hisztit produkál. Természetesen vannak olyan városi legendák, amikor a mesélők gyermeke az életben soha sem hisztizett és mindent meg lehetett beszélni vele. A városi mesemondók szerint ez a fajta viselkedés a mai elkényeztetett, liberálisan nevelt gyermekek sajátja, és természetesen a szülők rossz nevelésének eredménye. 

Nos úgy gondolom, hogyha egy felnőtt embernek vannak vágyai, elképzelései, és élt már meg csalódottságot, dühöt, amit nehezen tudott kezelni, úgy egy gyermek a fejletlen idegrendszerével, egocentrikus világképével és bizonytalan időérzékével annál inkább megéli ezeket. Így a mesemondók gyermekeinél azon gondolkodom, mi lehet az oka annak, hogy soha, semmiért nem hisztiztek. Vajon annyira féltek a szülői megtorlástól, hogy nem mertek soha, semmiben ellenkezni, esetleg nem voltak vágyaik, nem voltak fáradtak, vagy mindig mindent idejében megkaptak, soha sem kerültek kényelmetlen helyzetbe, nem mondtak nekik nemet? Vagy csak éppen a mesemondók emlékezete kopott meg kissé? 

Lássuk be, akármilyen szeretetteljesen, odaadóan neveljük gyermekünket, lesznek olyan pillanatok, amikor megpróbálja minden türelmünket. A szülőség nem könnyű műfaj, ahogy felnőni sem az. Kezdetben gyermekünknek csak ránk van szüksége. Arra, hogy karba vegyük, dajkáljuk, etessük, altassuk, tisztába tegyük. Aztán ahogy növekszik és fejlődik a mozgása, látása és ezzel együtt az agya és akarata is,egyre több mindent szeretne, mi pedig egyre többször mondjuk neki azt, hogy nem, vagy most nem. A konfliktus elkerülhetetlen. 

A gyermeknek természetes vágya, hogy kizárólagos figyelmet kapjon, hogy mindig az legyen, amit ő szeretne, azzal játszhasson, amivel szeretne, soha semmi atrocitás ne érje, de mégis azt tapasztalja, hogy ez egyre kevesebbszer valósul meg. Ez pedig így jó. Mert nekünk szülőként az a feladatunk, hogy olyan gyermeket neveljünk, aki tud együtt játszani másokkal, megbízhatunk benne, hogy megcsinálja, amire kértük és nem lép ki az autók elé,ha szólunk neki. Olyan gyermeket kell nevelnünk, aki képes kezelni az indulatait, megfogalmazni az érzéseit, gondolatait. Olyan gyermeket kell nevelnünk, aki képes a türelemre, empátiára, észreveszi, mikor kell kiállnia önmagáért, és mikor kell mások érdekében visszalépnie.Olyan gyermeket kell nevelnünk,akiből jó barát, társ és szülő válhat később. Ehhez pedig elengedhetetlenek a konfliktusok. 

Tehát az, hogy egy gyermek hisztizik, tulajdonképpen jó. Jó, hiszen van akarata, vannak vágyai és elég biztonságban érzi magát veled ahhoz, hogy ezt meg merje tenni. Jó, mert fejlődik és taníthatsz neki valami újat. Viszont feladatot ad, hogy megtanítsd, hogyan csinálja másképp, és ne hagyd, hogy szokásává váljon. Ha azt látja, hogy hosszú távon mindent megkap, ha jókor jó helyen elsírja vagy földhöz veri magát, azzal rossz szokást alakíthatsz ki nála. Ha pedig túlzott dühhel kezeled az első próbálkozásait, úgy elfojtott szorongást kelthetsz benne.

Hogy kezeld mégis? Mindenek előtt próbáljuk meg megelőzni. Legyenek kiszámíthatóak a történések, elvárások és lehetséges jutalmak. Tervezzük meg mi is a napunkat, hetünket. Ne rángassuk, vonszoljuk egész nap, ne próbáljuk meg feleslegesen a türelmét. Annyit várjunk el, emennyit képes megtenni, annyit viszont következetesen várjunk el.

Mondok egy példát. A mai napon el kell menned a bankba elintézni valamit, jött egy csomagod a postára és kifogytatok az ételből, így időszerűvé vált egy nagybevásárlás. A párod túlórázni fog, így őt nem tudod megkérni, hogy intézzen el ezek közül bármit is, az autó nálad van és a gyerkőc is egész nap otthon lesz, így vele kell megoldani. Tudod, hogy dél körül aludni szokott, előtte már nagyon álmos, így ha lehet, alvásidőbe már ne tervezzünk semmit, egy kisgyereknél az túlzott elvárás, álmos gyereket nem lehet hatékonyan nevelni.

A bankot és a postát el tudod intézni délelőtt. Reggel készítsd be innivalót, nasit, kedvenc játékot, könyvet a kis táskába lehetőleg együtt a gyerekkel, hogy rá tudjon hangolódni. Mondd el neki, hogy most először befogtok menni  a bankba, le kell ülni, picit várakozni, sorszámot kell húzni, és picit csöndben kell lennie, amíg a nénivel beszélgetsz.  Ha ügyesen viselkedik, ül szépen melletted, olvasgat, nem kell rászólni, utána kap egy fagyit.

Így tudja, mi az elvárás, tudja, hogy unalmas lesz, és azt is, hogy kap egy fagyit, ha ügyes. Odaérve emlékeztesd a szabályokra. Lehet nasizni, olvasni, beszélgetni,de  nem szabad hangoskodni, szaladgálni. Ha végeztetek, értékeld, mondd el neki, miért volt nagyon ügyes, miért vagy büszke rá, hogy az Apukája is örülni fog, ha meghallja, milyen szépen viselkedett, majd kapja meg azonnal a beígért fagyit. Amíg ott vagytok, szánj időt rá.

Ha bírja, szaladj be vele még a postára. Készítsd fel az előzőhöz hasonlóan, hogy tudja, mi vár majd ott rá. Adhatsz neki kisebb feladatokat is, a picik szeretnek segíteni. Hadd nyomja meg ő a gombot, dobhasson ki valami szemetet, fogjon meg valami fontosat... A posta után a beígért jó lehet a játszótér.

De a játszótér előtt is mondd el előre a szabályokat, és emlékeztesd rá, amikor ott vagytok. A szabályok legyenek egyszerűek, világosak, és lehetőleg kevés legyen belőlük és csakis olyan, ami tényleg fontos. Pl.: A parkolóban fogni kell Anya kezét, mert elüthet az autó. A mászókára csak akkor mászhatsz fel, ha Anya is ott van, szólj ha fel szeretnél mászni, mert veszélyes. A homokot nem szórjuk, mert belemehet a szemedbe, vagy másik gyerek szemébe, és az nagyon fáj.

Ha nincs ideje szaladni, szabadon, önfeledten játszani, állandóan állunk a feje fölött, minden lépését kommentáljuk, az nem jó, mert egyrészt nagyon idegesítő, másrészt az idegrendszerének hatalmas igénye a szabad mozgás és játék, a friss levegőn eltöltött idő. Ezektől fejlődik igazán és meg is nyugszik. Ha állandóan beszélünk hozzá, minden lépését értékeljük, agyon féltjük, úgy nagyon önállótlan, bizonytalan lehet, vagy megtanulja kizárni a hangunkat, és már nem veszi komolyan azt sem, amikor igazán fontos lenne figyelnie ránk. 

Játszótér után érdemes haza menni és nyugodt körülmények között elaltatni, a boltba pedig ráérsz később menni. A bevásárlás kisgyerekkel lehet igazán szuper, fejlesztő móka is, és a poklok pokla is. Ha jól felkészítjük és bevonjuk, úgy egyre kevesebb hisztivel megúszhatjuk a dolgot és igazi közös időtöltés lehet. Van bolt, ahol már a gyerekeknek is van bevásárlókocsi. Ez lehetőséget ad a rallizásra, szaladgálásra és minden polc ledöntésére is, de arra is, hogy szépen sétáljon melletted és lekösse a figyelmét. Érettségi szintjéhez képest adj neki feladatokat! Kérd meg, hogy jegyezzen meg 3 dolgot, és mondja vissza, amikor elfelejted. Kérd meg, hogy pakolja be ezt-vagy azt a kosárba, válasszon 2 gyümölcs vagy felvágott között, segítsen a szalagra pakolni, csippantsa a kártyát... Mivel nagyon inger gazdag egy szupermarket, előre meg kell beszélni, hogy mit választhat, és mit nem. Hiába lesz ezerféle édesség és játék, előre fel kell készíteni, hogy csak 1 valamit szabad választani, azt viszont tényleg vegyük meg neki. 

Előfordulhat, hogy te mindent jól csináltál. A gyerkőc kipihente magát, a pocak tele, nincs túl meleg vagy hideg, a szabályokat előre tisztáztátok, és mégis kiborult a bili. Ez mindenkinél megesik, nekünk sem egyformán jók a napjaink, azonban ne hagyjuk szó nélkül. Kezeljük ott és akkor úgy, ahogy tudjuk, ha az ölelés, rászólás mit sem ér, meneküljünk ki a helyzetből, vagy ha nagyon fontos dolgunk van, hát próbáljuk meg kizárni a nyűglődést arra a pár percre és maradjunk higgadtak. Bármi is történt, értékelni csak utólag tudjuk. Amikor már eljöttünk és lecsendesült a hiszti, visszakaptuk a mosolygós, értelmes gyermekünket, beszéljük meg vele. Egyszerűen, úgy, hogy megértse, kérdezzük meg, hogy ezt miért csinálta? Mondjuk el neki, hogy ez miért nem helyes. Hogy ez nekünk nagyon rossz volt, és mit várunk el helyette. Kérjük meg, hogy többet ilyet ne csináljon. Kilátásba helyezhetünk egy esetleges pozitív vagy negatív következményt is. Legközelebb pedig, mielőtt ilyen helyzetbe kerülnénk, ismét emlékeztessük erre az esetre és a megbeszéltekre.

+1 a mese csodákra képes. Mesélhetünk neki kitalált meséket, hogy jobban megértse, mi miért helyes, és mi nem.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, szeretettel várunk!