Vannak szerencsés nők, akiknek meg se kottyan a terhesség, talán még hányingerük sincsen, csak a hasuk gömbölyödik, de alig híznak, majd miután szoptatni kezdenek, a gyerek még a húst is leeszi róluk és már a 6 hetes kontrollra is lapos hassal mennek, mint például a nagymamám, aki arról mesélt, hogyan fordultak utána a kórházban, amikor a kontrollra ment. És itt vagyok én, aki sajnos nem az ő alkatát örököltem.

Kislány korom óta mindenkitől azt hallgattam, hogy milyen szép vagyok. Az identitásom részévé vált, hogy a szépség, a csinosság, a jó alak hozzám tartozik. Nem érintett a gyerekkori elhízás, pedig soha nem étkeztem egészségesen, és mozogni sem szerettem. Hosszú hajú, csillogó szemű, babaarcú szép kislány voltam, aki nem szerette a zöldségeket, a reszelt almát és epret is cukrozva ette, napi szinten elláttak édességgel a szüleim és a közelben lakó nagy-és dédmamák. Ha rajtam múlt, én egész nap csak énekelgettem, babáztam, hintáztam volna. Nem vonzott a mászóka, a fogócska, bringázni, úszni és fáramászni csupán azért tanultam meg, mert a kistesóm tudott, és nem szerettem volna szégyenben maradni. Az iskolai tornaórákat szívből gyűlöltem. Veszélyesnek és feleslegesnek tartottam. Mégis, a húszas éveim elejéig ehettem és lustálkodhattam bármennyit, meg sem látszott. Nem tapasztaltam, hogy a szépségért tenni kell.

Aztán jöttek a vizsgák, a stressz, alattomosan robbant egy bomba, és hirtelen a semmiből felkúszott rám az első 10 kiló, ami ragaszkodott is hozzám rendesen. Közben beköszöntött a szerelem, akinek úgy voltam gyönyörű, ahogy voltam (és vagyok még most is az). A várandósságot már eleve túlsúllyal kezdtem, és örültem, ha valami megmaradt bennem, nem figyeltem különösebben sem a mozgásra, sem az étkezésre. Nagyon örültünk a kis Pocaklakónknak, de a szervezetemet rettenetesen megviselte. Állandósult a hát-és derékfájás, megnőtt kezem-lábam, vizesedtem, és a gáttájéki izmaim is meggyengültek. Szülés után annyira lekötött a kisbaba gondozása és csodálása, hogy eszembe sem jutott volna magammal foglalkozni, rengenerálódni. Rettenetesen meghíztam, ha az akkori fotóimat nézem, még mindig legszívesebben elsírnám magam. Abban bíztam, hogy majd a természet végzi a dolgát, ahogyan végezte a nagymamámnál és anyukámnál is, de nem így lett.

Elmúlt másfél éves Babóca, mire tudatosabban kezdtem étkezni és éreztem, hogy végre elindultak lefele a kilók. Rájöttem, hogy csak akkor kaphatom vissza régi önmagam, ha napi szinten teszek is érte. Ez a legnehezebb, hogy valamit rendszeresen, apró lépésekkel csináljak, akkor is, ha nem látok azonnali eredményt. Most 3 éves múlt, több, mint 10 kiló ment le a szülés óta, de még mindig nagyon soknak kell lemennie ahhoz, hogy igazán jól érezzem magam a bőrömben. Újév óta egyre tudatosabban étkezek, nagyon lassan, de vánszorognak szépen lefelé a kilók, viszont rá kellett jönnöm, hogy csupán attól, hogy lefogyok még nem leszek jól. Szükségem van arra, hogy szakszerű segítséggel és célzott tornával segítsünk az állandósult hát-és derékfájáson, rendbe tegyük a szülés következtében szétnyílt hasizmomat és a gátizmokat is, különben komoly szövődményekre számíthatok.

Hiszem, hogy semmi nem történik az életben véletlenül. Épp azon gondolkodtam, mit és hogyan kéne tornáznom, amikor megtaláltak egy szuper lehetőséggel. Az Anyatest Projekt csapata felkért, hogy teszteljem az egyik általam választott, márciusban induló programjukat. Mondanom sem kell, mennyire megörültem nekik! Végre szakértő segítséget kapok a regenerálódáshoz és a fogyáshoz, mégpedig itthonról, a saját tempóm és időbeosztásom szerint végezhetem a gyakorlatokat együtt sok más anyukával, akikkel zárt csoportban biztathatjuk egymást. Már nagyon várom a március 18-át, addig is folytatom tovább a diétát, és olvasgatok a szakértői blogukon.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, szeretettel várunk!