Csercsa-Kincses Anita blogja az anyaságról

nem csak anyukáknak

Hol rontjuk el biztonságosan kötődő gyermekeink nevelését?

2019. július 24. 16:01 - Ypszilonanyu

A legnagyobb ajándék, amit gyermekednek adhatsz te magad vagy. Születhet akármilyen rossz körülmények közé, ha megkapja a teljes figyelmedet és szeretetedet, mindent megadtál neki a kezdetekre. Egyre több szülőnek válik fontosabbá gyermeke biztonságos kötődése, mint az, hogy jól aludjon és időre egyen, sőt! Hisszük és valljuk, hogy a kisbabánknak azzal tesszük a legjobbat, ha mindent megteszünk, hogy biztonságosan kötődjön hozzánk.  Ez pedig az első két életévben valóban a legfontosabb. Sokan azonban leragadnak a biztonságos kötődés kialakításánál, és ugyan olyan módszerekkel ugrálnak körül egy 2-3-4-5 éves gyereket is. Pedig neki már másra van szüksége.

Képtalálat a következőre: „kötődő nevelés”

Mire gondolok? Az újszülött kisbabánk még nem tud hisztizni, nem próbálgatja a határainkat, és nem is szükséges a klasszikus értelemben nevelni. Arra van szüksége, hogy érezze az illatunkat, szívverésünket, tápláljuk, gondoskodjunk róla, becézzük, figyeljük a jelzéseit, és amilyen gyorsan csak lehet reagáljunk rá. Sok anyuka ezt nagyon jól csinálja. A modern pszichológia meg is erősíti benne, hogy a minta a legfontosabb, amit a gyermek megtanul. Ha érzelmi biztonságban van, jól fog fejlődni, kiegyensúlyozott lesz, ha látja, hogyan kommunikálunk, viselkedünk a családban, az lesz a természetes, oda fog figyelni és visszatükrözi, amit tőlünk lát.

Vekerdy szerint: Nevelés voltaképpen nem létezik. Önmagammal azonos, hatékony együttélés van csak. A gyerek úgyis azt veszi le belőlem, aki én vagyok, nem pedig azt, amit prédikálok neki.

Na de mit vesz le belőlem?

Mert ha körülnéz, és azt látja, hogy anya minden léptét követi, minden kívánságát teljesíti nem csak kisbabaként, hanem még 2-3-4 évesként is. Azt látja, hogy semmi nem fontos igazán, csakis az ő óhaja, úgy mindenkori tapasztalatai szerint csakis ő a fontos, senki más.

Nem csoda hát, hogy szinte megtorolja, hogyha valami miatt váratlanul hátrébb kerül a rangsorban. Ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy a négyszemközti helyzetekben segítőkész, kommunikatív, tündéri gyermekünk igazi kis vademberré változik, amikor is nem kapja meg a teljes figyelmünket, vagy olyankor, amikor annak ellenére, hogy kért valamit, nem kapja meg. Csíp, harap, rángat, megbotlik a saját lábában is akár, csak, hogy újra ő lehessen a középpontban. Ha elmondja, hogy nem szeretne fürödni, unalmas az unokaöcsi keresztelője, és inkább futkározna, jelzi, hogy szeretne egy fagyit, játékot, akármit és mi mégsem válaszkészen reagálunk, tehát nem teszünk eleget kérésének, az az addigi tapasztalatait felülírja és összezavarja teljesen jogosan.

Képtalálat a következőre: „princess child parenting”

Elvárhatjuk-e egy négy évestől, hogy csendben végigüljön egy banki ügyintézést, esküvőt, keresztelőt, vagy bármilyen számára unalmas és kényelmetlen ceremóniát, ha addig csak olyat kellett csinálnia, amihez kedve volt, és játék volt számára az egész világ?

Elvárhatjuk-e egy négyévestől, hogy üljön végig egy ebédet az óvodában, ha ő már befejezte az evést, aki addig ott és akkor evett, amikor akart? Elvárhatjuk-e tőle, hogy maradjon csendben, amíg másvalakivel beszélgetünk akár fél órán keresztül és foglalja el magát, ha addig minden lépését követtük, mi voltunk a legjobb játszópajtásai, és saját énidőnk soha nem volt, amikor ő is ott volt. Ha pedig eddig más volt  a tapasztalat, úgy teljesen jogos, ha árulásként értelmezi.

Mi lehet akkor a megoldás?

A megoldás korunk egyetlen biztos pontja lehet, mégpedig a változás és az ahhoz való alkalmazkodás. Amikor megszületik egy pici baba, akkor jó, ha ő az első. Tényleg arra van szüksége, hogy azonnal segítsünk neki és vele legyünk annyit, amennyit igényli. Nem itt rontjuk el, és nem itt kényeztetjük el. Itt azzal alapozzuk meg a jövőjét, ha önmagunkat alárendelve egy darabig csakis rá koncentrálunk. 

De aztán ahogy növekszik és fejlődik, úgy nekünk is változnunk kell. A saját életkorának megfelelően várjuk el tőle, amit megtehet, biztassuk, álljunk mellette, töltsünk időt vele, de tapasztalja meg fokozatosan azt is, hogy van, amikor várni kell, van, amikor valami máshogy lesz, van, hogy anyának más dolga van, van, hogy olyat is csinálunk, amihez nincs kedvünk.

Képtalálat a következőre: „házimunka kisgyerek”

Ha megvan közöttünk a jó kapcsolat, akkor szeretne megfelelni nekünk, ő is szeretné a harmonikus együttélést, csak mutassuk meg neki, hogyan kell. Ne csak mintát adjunk, hanem építsünk egy kerítést (határt), amit idővel kitolunk, és ezen a kerítésen belül engedjük őt tevékenykedni. Lehessen saját döntése, belátása, választása, ne autoriter módon utasítsuk, de legyenek konkrét, kiszámítható elvárásaink is felé. Ami pedig nagyon nehéz számunkra, de hasznos, lépjünk néha hátrébb, hagyjuk unatkozni, legyen más dolgunk is, mint vele játszani és az ő kedvét keresni, így lehetőséget adunk neki arra, hogy saját megoldásokat találjon, elmélyülten játszhasson, barátkozhasson és fejlődhessen. 

Nem csak az lehet nevelés, hogy nagy igazságokat mondok a gyereknek, vagy, hogy állandóan jutalmazom és büntetem. Az tényleg nem túl hatásos módszer.  Nevelés az, hogy odahívom segíteni, feladatokat adok neki, elvárom, amire képes, segítem, amire még nem. Odaülök mellé, meghallgatom, játszok vele, de nevelem azzal is, amikor nem így teszek. Amikor apával, kistesóval, munkával, háztartással, magammal foglalkozok. Ha azt mondom valamire, hogy nem, most nem, vagy várj még. 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, vagy nézz szét a websoppomon, szeretettel várunk!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilonanyu.blog.hu/api/trackback/id/tr9014978508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.