Csercsa-Kincses Anita blogja az anyaságról

nem csak anyukáknak

Ezért ne légy szuperanyu!

2019. február 06. 17:48 - Ypszilonanyu

Vekerdy szerint boldog gyereket csak boldog anya tud nevelni. Ezzel a gondolattal azt hiszem mindenki egyet tud érteni. De mitől lesz boldog egy anya, és ezzel együtt a család egésze? Másként boldog-e egy anya, mint bármelyik másik ember? Én úgy gondolom, hogy nem kéne, hogy másként legyen boldog.

Természetes, hogy várandósként más állapotba kerül egy nő, és nem csupán önmagáért felel. Ott növekszik benne egy kis élet, és az ő védelmében a saját szervezete is hátrébb sorolja őt. Ha kell, a nő a szervezetéből vonja el a vitaminokat és ásványi anyagokat, formálódik a test, elcsúsznak a csontok, összébb szorulnak a belsőszervek, tombolnak a hormonok.

Az is természetes, hogy a szülés utáni hónapokban minden a kisbaba körül forog. Természetes, hogy egy anya félti és szereti a gyermekét, még álmában is őt csodálja, akkor is, ha nem aludt már napok óta. Ilyenkor mindent megtesz, hogy megfelelően táplálja, gondozza ,megnyugtassa és boldoggá tegye.

Természetes, hogy ilyenkor mások a motivációi, mint egyébként, és képes, sőt szeretne is mindent alárendelni a pici babának,  de mindennek nem kéne azt jelenteni, hogy egész életében ezt tegye.

4b9135153-tdy-130924-baby-scent.jpg

A 70-es évek óta ismert, mennyire fontos a korai kötődés minősége egy ember életében. A korai kötődés olyan, mint egy láthatatlan köldökzsinór az édesanya és a kisbaba között. A kötődés a baba egy-másfél éves korára alakul ki, ezért valóban nagyon fontos, hogy milyen korai élményeket szerez egy kisgyerek. .

A biztonságos kötődés adja a gyermeknek a legjobb alapot ahhoz, hogy bátran, nyitottan viszonyuljon a később is külvilághoz, és minőségi kapcsolatokat alakíthasson ki.

A biztonságos kötődés akkor alakul ki, ha a szülő figyel a gyermek jelzéseire és azokra megfelelő választ ad. Ha éhes, megeteti, ha ölelést, közelséget szeretne, felveszi, ha játszani szeretne, játszik vele, ha fél, vagy fáj valamije, nem hagyják magára.

Kezdetben egy csecsemőnek csak az itt és most fogalma létezik, nem képes késleltetni, az ő igényeit legjobb azonnal kielégíteni, míg egy nagyobb gyereknél ez már nem feltétlenül célszerű, hiszen a késleltetés és alkalmazkodás megtanulása is nagyon fontos.

Hazánkban gyakran egy félreértelmezett kötődéselmélet miatt sokan úgy gondolják, hogy a gyermek személyiségfejlődése miatt elengedhetetlenül fontos, hogy első éveiben csak és kizárólag az édesanyja mellett legyen, holott ennél sokkal fontosabb, hogy kiszámítható, biztonságos és szeretetteljes környezetben nevelkedjen. Természetes, hogy egy kisbaba leginkább az édesanyjához kezd el kötődni születése után. Főleg szoptatott babáknál anya jelenti kezdetben a táplálást, megnyugvást, fájdalomcsillapítást is. Azonban ha több minőségi kapcsolata van egy kisgyereknek, az nem elvesz, hanem hozzáad az életéhez. Azoknál a családoknál, ahol apa, nagyszülő, nagynéni, vagy akár egy babysitter is aktívan és rendszeresen részt vesz a kisgyerek gondozásában és felügyeletében ugyan olyan jól és harmonikusan alakulhat a gyermek fejlődése.

Nincs olyan tudományos eredmény, ami alátámasztja, hogy egy anyának a gyerek 2-3 éves korig otthon kell maradni. Ez egy olyan mítosz, amit a hazánkban a 70-es évek családpolitikája alakított ki és a Nők Lapja népszerűsített. Vannak viszont olyan nemzetközi kutatások, amik szerint azon gyermekek, akiknek édesanyja 3 éves koruk előtt , de egy éves koruk után visszamegy dolgozni, az iskolában kevesebb valószínűséggel lesznek tanulási vagy viselkedési nehézségeik,  az alacsonyabb bevétellel rendelkező családokban pedig jobb tanulmányi és intelligencia-beli eredményeket értek el azok a gyerekek, akiknek édesanyjuk korábban dolgozni kezdett.

gyesnagy.jpg

Ha csupán azon múlna egy ember optimális személyiségfejlődése és biztonságos kötődése, hogy édesanyával lehet három évig otthon, miért van az, hogy elégedetlenek, kiegyensúlyozatlanok vagyunk ország szinten? 10 házasságból 6 végződik válással a statisztikák szerint, arról pedig nincs statisztika, mi történik azokkal a párokkal, akik házasságot sem kötnek, vagy akik házasságban élnek, de boldogtalanok?

Az otthoni légkör, anya-apa kapcsolata pedig kihatással van a gyermekek fejlődésére és jövőképére is. Megadhatok én „mindent” a gyermekemnek, feláldozhatom „miatta” a függetlenségem, ambícióim, szabadidőm és végül a párkapcsolatomat is, nem teszek jót vele.

Ahogyan nincs két egyforma gyermek, nincs két egyforma anya, és család sem, az viszont biztos, hogy senki sem azért házasodik és vállal gyereket, hogy tönkre tegye a kapcsolatát majd elváljon.  A családalapítástól mindenki egy teljesebb, boldogabb életet vár, mégis keveseknek sikerül megélniük a valódi családi boldogságot.

De mi történik a párokkal gyerekvállalás után? A leggyakoribb forgatókönyv az, hogy a várandósságot és szülést még együtt élik meg, majd az első napok izgalma után apa visszamegy dolgozni, anya pedig egyedül marad otthon a picivel. Ha a pici hasfájós, rossz alvó, letehetetlen, akkor anya egyre bizonytalanabb és kialvatlanabb lesz az új helyzettől. Mindegy, hogy mennyire volt sikeres vagy sikertelen gyerekvállalás előtt, itt most csak az számít, hogy meg tudja-e nyugtatni a picit, tudja-e táplálni, megfejti-e a jelzéseit?

Miközben összeérnek nappalok és éjszakák, ő főleg otthon van, de ha ki is mozdul, azt csakis a gyerekkel teheti, ráadásul állandó megjegyzéseket kap járókelőktől, más anyáktól, nagyszülőktől is. Azelőtt nem volt annyit otthon, és nem szokta meg,  hogy a mindennapjait állandóan máshoz, jelen esetben egy kisbabához igazítsa. Természetes igénye, hogy megoszthassa gondolatait, örömeit és kétségeit a párjával és a barátaival, ezt az igénylt viszont gyakran nem tudja kielégíteni. Egyrészt azért, mert mindenki csak este érne rá, másrészt azért is, mert gyakran meg sem érti, aki nem éli át egy friss anyuka problémáit.

rossz_anyak_screenshot_20160827153653_1_original.jpg

Ekkor elkezdi keresni azokat, akik hasonló dolgokat élnek át, mint ő, elérhető közelségben élnek, vagy mindig online vannak. Ezek pedig az anyatársak élőben és facebookon egyaránt. Viszont minél aktívabb lesz ilyen közösségekben, annál távolabb kerül a felnőtt világtól. Egy idő után már nem érdekli az aktuálpolitika, a „szakmázás”, a nem gyereknevelésről szóló könyvek, mert akikkel beszélgetni tud, azok is mind anyukák, ráadásul ilyen csoportokban könnyen kialakulhat a rivalizálás, és mivel mindenkinek szüksége van az elismerésre, nem is csoda, ha megpróbál sikeres szuperanyu lenni. Ez viszont már nem a kisgyerek valós igényeiről szól, sokkal inkább mások lekörözéséről és gyakran a magány leplezéséről.

Na és mi van apával? Apa berendezte a gyerekszobát, összerakta a kiságyat, kifizette az orvost, elintézte a papírokat, ünnepelt a tejfakasztón, majd újra munkába állt. Éjszaka vagy felébred a gyakori ébredésekre, vagy nem, majd korán munkába indul. Megszokta, hogy munka után van énideje, megihat egy sört a kollégákkal, összefuthat egy haverral, hogy este jót beszélgetnek és hancúroznak a párjával, de ez most megszűnni látszik. Haza kell sietnie a feleségéhez, aki kialvatlan, ideges, és elvárja, hogy amint belépett az ajtón, vegye át a gyermeket, figyeljen rá és hallgassa meg, de gyakran nem érti, miről is beszél igazán.

Míg a legtöbb nő beszélgetés közben dolgozza fel az információkat és oldja meg a problémáit, addig a férfiak a beszélgetést álltalában probléma megoldásként értelmezik. Amíg anya csupán a meghallgatás utáni vágyát elégítené ki apával, addig apa csak feladatokat, kritikát és panaszkodást hall, és gyakran rövidre zárja a „vitát”. Este apa is kielégítené anyával egy vágyát, de ő is falakba ütközik. Vagy a gyereksírás szakítja meg az akciót, vagy anya belealszik az altatásba, esetleg kikéri magának, hogy miután letette a szolgálatot és magával foglalkozhatna, újból valaki mással foglalkozzon. A férfi azt érzi, hogy ő már nem elég jó, nem kívánják, nem érdeklődnek utána, miközben elég szabadidőt sem kap, a megkeresett pénzére viszont igényt tartanak. Gyakran nem is elég egy munkahelyen dolgozniuk, azért, hogy a második életév után is otthon maradhasson gyesen egy anyuka, elég mélyen bele kell nyúlni a családi költségvetésbe, ami nagyon sok vita alapja .

couple1.jpg

A kisgyerek, aki már nem kisbaba és nem is csak anyatejes elkezdi fölfedezni a világot, szárnyait bontogatja, és a dackorszak beköszöntével egyre gyakrabban próbálgatja szülei türelmét. Nem akar ő rosszat, így fejlődik, de a vele foglalkozó anya gyakran megkaphatja azt a kritikát, hogy neveletlen a gyermeke, és erről ő tehet, hiszen ő van vele otthon. Ha anya sikertelennek érzi magát a gyereknevelésben, amit nem nehéz érezni egy 2-3 éves kisgyerek mellett, emellett sikertelen a háztartásvezetésben, hiszen egy kisgyerek mellett gyakran szalad a lakás, és hiába csinálja, nem jut a végére, a szociális kapcsolatai leépültek, nem tud hol kikapcsolódni és apával is erősen megromlott a kapcsolat, akkor anya bizony nem boldog. És bizony nem boldog a gyerek sem, de apa sem.

De mi lehet akkor a megoldás? Ne vállaljunk gyereket? Vagy ne maradjunk otthon vele egy percet sem? Ne keressük anyukák társaságát? Dehogynem! Csak ne hagyjuk magunkat és a családunkat! Ne feszüljünk rá a szuperanyaságra! Senkinek nem tesz jót. Gyakran példálóznak a norvégokkal, finnekkel és hollandokkal gyereknevelés terén. Mit csinálnak jól? Egyrészt nem tolják túl a szülőséget, másrészt olyan intézkedéseket vezettek be náluk, amivel mindkét szülőnek lehetősége van kivenni a részét érdemben a gyereknevelésből, a háztartásból és a pénzkeresésből is. Nem csak az anyák kapnak lehetőséget az otthonlétre, az apukáknak is több hónapnyi szabadság jár. Úgy pedig könnyebb nekik is megérteni párjukat, ha ők maguk is benne vannak, és nem csupán este érnek haza hulla fáradtan. Nem kérdés, hogy a háztartást közösen vezetik, és sokkal gyakoribb a home office és részmunkaidő mindkét nemnél. Igaz ezekben az országokban nem töltenek éveket otthon a nők, mégis sokkal kiegyensúlyozottabbak az ott élők.

Jó-mondhatjuk joggal- de mi itt élünk, itt mások a rendelkezések. Valóban. Változtathatunk viszont azon, mennyire adaptáljuk a külső elvárásokat, és teszünk-e valamit az ellen, hogy belekerüljünk a csapdába, ami a családok elhidegüléséhez és széteséséhez vezet. Mondjuk egyrészt hatékony kommunikációval, és egyéni megoldásokkal. Nem feltétlenül azzal, ami a játszótéri anyukák és nagyszülők szerint elvárható, hanem azzal, ami a család minden tagjának hosszútávon jó. Ezt pedig csakis az adott család tudja igazán.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, vagy nézd szét a websoppomon, szeretettel várunk!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilonanyu.blog.hu/api/trackback/id/tr4514611832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.