Csercsa-Kincses Anita blogja az anyaságról

nem csak anyukáknak

Három a vezetési stílus és egy a ráadás- te hogyan nevelsz gyereket?

2019. január 12. 18:58 - Ypszilonanyu

liberális nevelés, mint amivel sokan vádolják a mai szülőket nem egy létező nevelési stílus. Szeretném megmutatni, milyen vezetési stílusok léteznek valójában, és ezek milyen hatással vannak a gyermekekre.

Egy ember személyiségének alakulása nagyon összetett. Genetikánk, egészségi állapotunk, kinézetünk, lehetőségeink is többek között nagyban befolyásolják személyiségünk alakulását, azonban az, hogyan viselkednek velünk és mit közvetítenek felénk a kezdetektől talán a leginkább felelős azért, amilyen emberekké válunk. 

A gyermekek olyanok, mint a szivacs, magukba szívnak és nagyon sokáig elfogadnak mindent, amit tőlünk szülőktől, majd később a velük foglalkozó felnőttektől kapnak. Születésüktől fogva hajtja őket a vágy, hogy elfogadva, szeretve legyenek, és minél jobban hasonlítsanak az őket körülvevő felnőttekhez. Így a nevelésben nem is az a legfontosabb, mit mondunk nekik szavakkal, sokkal inkább az, hogyan kommunikálunk velük és miként viszonyulunk hozzájuk, milyen példákat látnak tőlünk.

Lewin féle vezetési stílusok

Nemcsak szülő-gyerek viszonylatban, de óvodai, iskolai és munkahelyi környezetben is érvényesek az alábbi megfigyelések.

1.Az autokratikus vezetési stílust követő szülő

Az autokratikus szülő teljes mértékben tekintélyelvű, elvárja a tiszteletet. Nem empatikus gyermekével. Érzékenysége, válaszkészsége a gyerek igényeire alacsony. Jelmondata: "Úgy csináld, ahogy mondtam." Nem magyarázza a miérteket, csak az a fontos, hogy gyermeke azt csinálja, és pontosan azt, amire ő utasítja. Meghatározott, szigorú szabályok mentén nevel, ettől eltérni nem lehet. Kreativitásnak, ellenvéleménynek helye nincs. Állandóan kontrollálja és értékeli gyermekét, elvárásai a gyermekével szemben nagyon magasak. Gyakran kritizál, keveset dícsér. A családban a hangulat feszültebb, távolságtartóbb. Az autoriter szülők gyermekei álltalában nagyon jól viselkednek, és igyekeznek megfelelni az elvárásoknak. Viszont hiányzik belőlük a kezdeményezés, kreativitás és a belső motiváció.

autokratikus.jpg

2. A Demokratikus vezetési stílust követő szülő

A demokratikus szülő a gyermekkel együttműködve nevel. Ha valamit kér, vagy megtilt, azt mindig megindololja gyermekének a saját szintjén. Megengedi a gyermekének, hogy a rá vonatkozó kérdésekben bizonyos keretek között dönthessen, ad teret a választásra, de ez nem jelenti azt, hogy a gyermekek következmények nélkül tehetnének bármit is. A családi kapcsolatok kiegyensúlyozottak, valódi, nyílt kommunikációra törekednek, érzelmeiket szabadon kifejezhetik mind a szülők, mind a gyermekek. Az így nevelt gyermekek a megértett szabályokat betartják, de nem kifejezetten a jó gyerekek. Megtanulták, hogy lehet véleményük, döntéseik, így nehezebben alkalmazkodnak olyan szituációkhoz, amikor ezt nem lehet. Kreatívak, nyitottak, őszinték, segítőkészek és empatikusak.

demokratikus.jpg

 3.Laissez-faire féle vezetési stílust követő szülő

A laissez-faire a teljesen ráhagyó, érdektelen szülő. Amit liberális nevelésként emlegetnek, talán ehhez állhat legközelebb, bár gyakran tévesen a demokratikusan nevelő szülőket is ide sorolják.  Nem állít követelményeket, szabályokat. Ha véletlenül mégis megteszi, nem tartatja be, semminek nincs következménye. A gyermekek korlátok nélkül nevelkednek, nem kapnak semmiféle kapaszkodót.  A gyermekeket teljes bizonytalanságban és anarchiában tartja. A szülő elengedi a kezét, majd nem megy utána. Az ilyen gyermekek teljesen magukra vannak utalva, és gyakran tényleg elszabadul a pokol, a gyerek azt érezheti, ha ennyire mindegy, mit tesz, őt valójában nem is szeretik.

A Lewin-féle kísérletet Magyarországon is megismételték óvodai keretek között. Ugyan az az óvónő foglalkozott több, mint egy hónapon át három óvodás csoporttal párhuzamosan. A csoportok felszereltsége, a gyereklétszám és korosztály azonos volt. Kizárólag egy dologban különböztek, Kati néni minden csoportban más vezetési stílus szerint nevelt. 

 

 

 

+1. A helyzetfüggő vezetési modell

Kádár Annamária szerint létezik még egy vezetési sílus, ez pedig a  helyzetfüggő nevelés. Vannak különböző helyzetek és életkorok, amikor a legcélravezetőbb az, ha vezetési stílust váltunk.Ez jelentheti azt, hogy amíg a játszótéren laissez-faire stílusban nevelünk, tehát hagyjuk, hogy úgy játszon, és azzal, amivel csak akar, nem féltjük túl, nem utasítjuk, nem keringünk körülötte, mint egy helikopter, addig otthon demokratikusan neveljük, azonban ha ész nélkül szaladna ki az autó elé, autoriter módon megtiltjuk neki. Más nevelési sílus lehet célravezető egy újszülöttnél, egy dackorszakos kisgyeereknél, és egy szárnyait bontogató kamasznál. Kádár Annamária szerint a legfontosabb, hogy szülőként megtaláljuk az egyensúlyt támogató és irányító stílus között, és mindig az adott gyerekhez, helyzethez igazodva válasszunk stlílust. Bővebben erről a Mesepszichológia 2. c. könyvében olvashattok.

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, vagy nézd szét a websoppomon, szeretettel várunk!

A cikk folytatását itt találod.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ipszilonanyu.blog.hu/api/trackback/id/tr1114558190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.