Lépten-nyomon svéd és norvég hős apákba botlom az interneten, akik hónapokig otthon maradnak a kisbabájukkal, miközben párjuk újra munkába állhat. Képsorozatokat nézhetünk arról, hogyan tolják a babakocsit, porszívóznak, etetnek, fürdetnek, altatnak, főznek, mosogatnak, kávéházakban ülve hordákba verődve élvezik az otthon töltött hónapokat, sőt, még edzőterembe is elviszik a piciket.

Olvashatuk arról, micsoda nagy lehetőség ez a családoknak, hiszen a statisztikák szerint is az utóbbi években nőtt ezekben az országokban a gyermekvállalási kedv, a párok jobban megértik egymást, hiszen egyenlő részt vállalnak a gyermeknevelésből, és bizony, példát vehetne minden ország a svédekről és norvégokról, hiszen ott lám, a gyakorlatban is megvalósul a nemek közti egyenlőség...

Elképzeltem, ahogy vasárnap családi körben együtt ünnepeljük Babóca első szülinapját, torta, gyertya, családi fotó kipipálva, este összebújva elaltatom a kisfiam, azután fejek egy kis anyatejet, átbeszélem apával a másnapi teendőket, a baba napirendjét, kikészítem a munkába menős ruhámat, majd álomra hajtom a fejem. Éjszaka még kétszer visszaaltatom a nyugtalan Babócát, de reggel 7-kor, mikor ébred, már Apa várja a peluscserével és reggelivel, amíg én a tükörnél sminkelek. Adok egy gyors puszit mindkettőnek, integetünk, majd munkába indulok…

Elképzeltem, mégis elképzelhetetlennek tartom, hogy nálunk ez működjön. Nem azért, mert nem szeretek dolgozni, sőt! Nagyon jó érzés felnőttek között hasznos munkát végezni, szépen kiöltözni, asztalnál, nyugodt környeztetben ebédelni, érezni, hogy a munkámnak értéke van, hogy számítanak rám. Apában is megbízom. Tudom, hogy meg tudná oldani. Nyilván lennének kisebb-nagyobb balesetek, míg összerázódik Apa, Babóca és a háztartás, de nem félek attól, hogy minden összeomlana nélkülem. Talán 1-2 ilyen nap tanulságos lenne mindkettőnk számára, azonban biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem érezné igazán a helyén magát ebben az új helyzetben, és ami engem illet, a legkevésbé sem lennék boldog.

Gyermeket várni, életet adni, csecsemőről, izgő-mozgó kúszó-mászóról, totyogóról gondoskodni igazi kihívás. Egyszerre gyönyörű, idegtépő, változással teli és olykor monoton.

Gyakran panaszkodunk kisbabás anyukák, hogy be vagyunk zárva, nem alszunk eleget,fáj a fejünk, leszakad a derekunk. Gyakran érezzük,  hogy a férjünk nem ért meg, nem segít eleget, nem veszi észre azt, amikor nincs egy szabad percünk, a pici még a wc-re is utánunk jön, a kávét hidegen isszuk, a gyermektelen barátnőinket alig látjuk, mindent húsz részletben csinálunk, mire végzünk, így egész nap csak házimunkázunk és mások után pakolunk, mégis romokban a lakás, ami jobban zavar minket, mint azelőtt, hiszen ezt látjuk állandóan. Gyakran alig várjuk, hogy legyen pár óra kimenőnk, amikor csak úgy lazán és felnőttesen jól érezzük magunkat.

Ez mind így is van, azonban nők lévén ennél sokkal összetettebbek vagyunk. Megszokott tőlünk, hogy nagyon sok féle érzelmet érzünk egyszerre, és gyakran nem is azt mondjuk, amit valóban gondolunk, ráadásul a várandósság, szülés és szoptatás alatt olyan hormon hadjáratnak vagyunk kitéve, amit csoda, hogy épp ésszel kibírunk mind mi, mind a környezetünkben élők.

Több, mint 9 hónapig fejlődik bennünk a legcsodálatosabb kis ember, akivel találkoztunk. Érezzük, ahogy mocorog, ahogy reagál a hangunkra, vagy épp arra, amit eszünk, iszunk. Hallja, ahogy beszélünk, amit hallgatunk. Velünk van mindig, mindenhol. Mindent érez, mindent hall amit mi is, mindenhova jön, ahova megyünk. Mielőtt megszületne már ismerjük egymást és kötődünk egymáshoz.

Ezalatt átrendeződünk nőből anyává, felkészül a testünk a gyakori ébredésekre, a szülésre, szoptatásra. Onnantól fogva, hogy két csík jelent meg azon a bizonyos teszten nincs olyan perc, hogy ne gondoljunk Rá. Bármit csinálunk, bárhol is legyünk eszünkbe jut, érezzük, simogatjuk a pocinkat, elmosolyodunk, állandóan rá gondolunk.

Nem szeretnék egy olyan férfit, aki kiveszi a kezemből a gyereket és dolgozni küld az esély egyenlőség jegyében. Sokkal inkább szeretek egy olyan férfit, aki társam az életben, és a gyerek nevelésben. Aki ha kell, többet dolgozik és több pénzt keres, aki egész nap szeretettel gondol ránk, és amikor haza tér, örömmel hallgatja, mit csinált aznap a gyerek. Aki mókázik, játszóterezik, pelust cserél, mesét mesél,  ha kell, fegyelmezi vagy megnyugtatja  a picit, amikor velünk van. Aki észre veszi, ha nehéz napom volt, és figyelmesen hallgat. Aki kitereget, ha a mosó gépben felejtettem a ruhát, vagy bevásárol, pizzát rendel ha én aznap nem jutottam el a boltig se. Aki tudja, hogy milyen pelenkára van szükség, és nem jön zavarba sem a baba boltban, sem egy drogériában. Meleg szendvicset és limonádét készít, amíg babát altatok. Aki támogat, ha úgy döntök, hogy újra munkába állok, és abban is, ha oviig babázok. Aki tiszteli bennem és értékeli az Anyát, de szereti és kívánja a Nőt is, aki vagyok, és aki mellette lehetek. Ilyen férfit szeretek, és ilyen Apát álmodtam a gyermekemnek, mert Anya is és Apa is pótolhatatlan, de amit nyújtani tudnak, az nem felcserélhető.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz facebook közösségemhez, keress rám instán, szeretettel várunk!